2009. február 5., csütörtök

Krumplikrémleves, bolognai

A mai ebédünk egy gyorsan elkészülő burgonyakrémlevessel kezdődött. A krumplikockákat megforgattam egy kicsit az olajban, felöntöttem vízzel, dobtam bele, leveskockát, szárított petrezselyemzöldet, sót. Puhára főztem, kiszedtem turmixgépbe a krumplikat egy kis leveslével, tettem bele egy evőkanál lisztet, két evőkanál tejfölt. Összeturmixoltam. Vissza a levesbe, bele egy babérlevél, összeforralni és kész. Levesgyönggyel tálaltam. Mi szeretjük :) (Ízre szerintem kb. olyan mint a főzelék)
Második fogásként bolognait készítettem. Hagymát dinszteltem. Rá a a darálthús. Összeforgat. Só, bors, egy kis majoranna. Víz, fedő.

Megvártam, míg megpuhult a hús, levettem a fedőt, és beleöntöttem a paradicsompürét, oregáno-t, mást most nem tettem bele, mert kisebb lányom is ezt ette (ő még csak 1 éves). Szépen összeforraltam, hogy a levét is kicsit elforrja. Szoktam bele tenni még egy csipetnyi cukrot is (attól függően, hogy éppen milyen paradicsompürém van itthon - némelyik megkívánja). Spagetti tésztát főztem, sajtot reszeltem, és tálaltam :)

1 megjegyzés:

  1. Nyami, nyami! :) Holnap én is krémlevest akarok készíteni, de zellerkrémlevest! Na, krumpli is lesz azért benne!:)
    Bolognait én nagyon ritkán szoktam. AMúgy a tésztafélék nehezen mennek nálunk. Én és a lányok viszont szeretjük. Csak családilag nem fpőzhetem gyakran! :)
    Borókám már jóideje azt eszi, amit mi, hamarabb eszi a közös főztöt, mint annak idején Kriszta. De nagyon jó ez így, mert annyira átalakítottam az ételeinket, hoyg nyugodtan eheti, sokkal kevésbbé sózok, a borsot legtöbbször "kifelejtem", inkább zöldfűszereket használok. És ez nekünk is sokkal jobb így.
    Puszi

    VálaszTörlés