2009. február 25., szerda

Hamvazó szerda - nagyböjt kezdete - krumplifőzelék

Ma Hamvazó szerda van, és bár egy 3 és egy 1 éves kisgyerkőctől nem várhatja el az ember, hogy böjtöljön, azért én mégis igyekszem valami olyan ételt készíteni ezeken a napokon, ami húsmentes.

Így, hosszas töprengés után, hogy ugyan mit is főzzek ma - mert ugye ilyenkor csupa husis étel jut az ember eszébe - a krumplifőzelékre esett a választásom. Megmondani sem tudom pontosan, hogy mikor ettünk legutóbb. Ritkán főzöm, nem is értem miért, pedig szeretjük, és most már mindkét lány eheti. Na de majd ezentúl többször kerül az asztalra. :)

Így készítettem:

Krumplikat meghámoztam, megmostam, és felszeleteltem, kb. 1 cm szeleteket vágtam belőlük. Beletettem egy lábasba, tettem bele egy egész hagymát (amit korábban megpucoltam), babérlevelet, és sót. Annyi vízzel öntöttem le, ami éppen ellepi, és lefedve puhára főztem. Közben elkészítettem a rántást. Olajon 1-2 evőkanál lisztet megpirítottam, míg szép aranybarna nem lett, lehúztam a tűzről, tettem bele egy kevés pirospaprikát és egy tejfölt. Végül a megpuhult krumplira öntöttem és összefőztem :)

Feltét: ez egy érdekes dolog. Épp ma gondolkodtam ezen főzés közben. Amíg nem voltak gyermekeim a főzeléket csak és kizárólag ÜRESEN szerettem enni. Tehát semmi fasírt, semmi pörkölt, semmi tojás, semmi semmi :) Amióta viszont itt van ez a két betyárcsaj :), azóta már el sem tudom képzelni valamilyen feltét nélkül a főzelékeket.

Itt álltam délben, hogy mi legyen RÁ? Végül halrudacskákra esett a választásom. Még múlt hétről maradt egy kibontott dobozban pár darab, így ezeket gyorsan ki is sütöttem. (Nem szeretem ha sokáig áll valami a fagyasztóban, ilyen kibontott állapotban, mert legtöbbször elfelejtem, és ezáltal mindig újabb és újabb nyitott mirelites dobozok és zacsik kerülnek vissza.... mígnem megtelik a fagyasztó félig üresekkel, és a főzések közben azon kapom magam, hogy igazából már egyikből sincs egy komplett adagnyi)... hűű ez a megfogalmazás nem semmi, ezerszer bonyolultabb :) mint az egész tény maga... vagy mi??? :) Bocsánat, kicsit álmos vagyok. Másodszülöttem az éjjel kb. 10-szer ébresztett ilyen-olyan problémákkal....

2 megjegyzés:

  1. Még soha nem ettem rántásos krumplifőzeléket, mi mindig tejfölös habarással készítjük :) Az egyik ismerősöm plusz még egy felvert tojást is belecsurgat... nagyon jó úgy is :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Én is habarom, éppen múlt héten ettünk. Én pörköltalappal indítok, mint a gulyásnál (csak hús nélkül) és végül behabarom. Petrezselyemzöldet szoktam beletenni.
    Feltét eszembe sem jut mellé. Sőt, örülök, hoyg nem is kell semmi mást csinálnom.
    Puszi

    VálaszTörlés