2009. február 1., vasárnap

Tejszínes mustáros karaj, és egy kis tenisz

Szeretjük a teniszt, művelni is és nézni is.

Ma az ebédünket is nagyrészt meghatározta, hogy az egyik sportcsatornán élő közvetítés volt. (Férfi döntő, Ausztrália). Teljesen odaszögezett a tévé képernyője elé. Azért 11 körül erőt vettem magamon, és kimentem a konyhába, hogy feldobjak valami ebédet. Karajt már este kivettem a fagyasztóból. Aztán volt itthon tejszín, rizs. Gondoltam, hogy csinálok egy tejszínes-mustáros karajt, kukoricás rizzsel. Ezzel nem kell órákig bajlódnom.

Feltettem hagymát, kicsit dinszteltem, rátettem a kikloffolt, sózott karaj szeleteket, kicsit megsütöttem mindkét oldalát, majd borsoztam. Felöntöttem vízzel, és hagytam fedő alatt puhára főni. Közben előkészítettem a tejszínes öntetet. Kb. 3 dl főzőtejszínt összekevertem 2 evőkanál mustárral, tettem bele egy kis őrölt gyömbért. Amikor a husi megpuhult és kicsit fedő nélkül elforrt a leve, kiszedegettem egy tányérra, és a tejszínes lötyit beöntöttem a lábasba. Forraltam kicsit, visszaraktam a husikat és kész. Köretként kukoricás rizst készítettem hozzá.
Aztán ebéd után folytattuk a tenisznézést. Majdnem öt órás volt a döntő, így nem sok eseményről maradtunk le :) Na azért annyira fanatikusak nem is vagyunk. :)

1 megjegyzés:

  1. Olyan jólesik a dicséreted :), köszönöm. Ahogy a képeidet és a receptjeidet nézem, én is találok itt bőven guszta "kipróbálnivalókat"! :)
    Egyébként kinek drukkoltatok? Enyémférjjel nyertünk, mert mi Nadal-nak! :)

    VálaszTörlés