2009. március 2., hétfő

Az én Baráti díjam

2009. január 4.
Ezen a napon írtam először a blogomba. Ezen a napon hoztam létre. Nem olyan régen, azóta mégis annyi kedves embert megismertem.

Már nem tudom megmondani, hogy mi motivált, miért kezdtem el írni. Volt életemnek olyan időszaka, amikor vezettem naplót, rendes "papíralapút" :) de mostanában valahogy az nem ment. Pedig mindenképpen szerettem volna, ha a lányok, a lányaim, majd jókat nevessenek a róluk írt sztorikon, a nekik írt családi receptekből pedig bűvöljék el majdnani családjukat. Hát ezért.

Arra viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen rövid idő alatt, ennyi kedves embert fogok így virtuálisan megismerni. Már most van olyan, akitől rengeteget tanultam, és valamiért úgy érzem, mintha ezer éve ismerném.

Meglepett tegnap két bloggertársam hozzászólása is. Díjat kaptam, méghozzá nem is akármilyet. Baráti díjat.

Ottistól és Harmony-tól érkezett. Köszönöm mindkettőjüknek, hogy rám is gondoltak.

"Ezek a blogok szerfelett bájosak, a blog íróknak az a céljuk, hogy barátok és barátságosak legyenek. Reményeink szerint ezen díj átadásakor több barátság keletkezik, a barátság elterjed, és több figyelmet kap a blogger. Amikor továbbadod, kérlek vedd figyelembe ezen elveket."


8 embert kiválasztani, ez olyan "kegyetlen" feladat. Tudnék többet is. Mindenesetre megpróbálom, tartani magamat a játékszabályokhoz. Bár most látom, hogy legtöbbjük megkapta már mástól is. Na de sebaj, azért én mégis őket választanám!


Csacskamacskával kezdem, mert hozzá egyéb okok miatt is kötődöm, ismeretségünk korábbra tekint vissza, ennél a blognál. Bár most beteg, de remélem meggyógyul hamarosan. JOBBULÁST kívánok Nektek :)

Mamihami - benne egy nagyon kedves embert ismertem meg. Csodálom végtelen türelmét, és odaadását, azt, hogy helytáll három (kisebb-nagyobb) apróság nevelésében, és mindezt rendkívül jókedvűen teszi :)

Latsia - vele még a Nlcafe Sütis fórumáról "ismerjük egymást". Kedvencem tőle a házi Bounty :)

Maimoni - ő volt emlékeim szerint az első hozzászólom anno :) 4 gyermek édesanyja, csodálom, emelem kalapom.

JD Dóri - az ő konyháját érzem leginkább közel magamhoz. Amikor a receptjeit olvasom, úgy érzem, akár én is írhattam volna. Remélem még sok receptet csenhetek tőle :)

Edith - nagyon kedves bloggertárs, most már tudom, hogy hogyan készül az igazi Erdélyi muzsdéj :)

Trinity - bár most látom, hogy megkapta már másoktól is, azért remélem ismét meghatódik. Rokon lélek :)

Limara - amióta olvasom a blogját, egyre erősebb késztetést érzek, hogy csakis házi készítésű péksüteményeket együnk. Remélem hamarosan tettekkel is bizonyíthatom! :)


Hát íme az én nyolcasom, KÖSZÖNÖM Mégegyszer!

6 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon köszönöm, hogy barátodnak tekintesz, meghatódtam tőle. Természetesen az érzés kölcsönös, szeretek hozzád jönni.Legyen nagyon szép a napod! :))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, nagyon jól estek a szavaid. Örülök, hogy megismerhettelek!
    A recepteket illetően pedig majd nagyon igyekszem :)

    VálaszTörlés
  3. Én is nagyon köszönöm! Nagyon jólesett! (Főleg egy ilyen párás és morcos hétfő reggel...)

    VálaszTörlés
  4. KÖSZÖNÖM:-) Mit mondjak, jobban nem is folytatódhatott volna ez az amúgy nagyon sírós nap, merthogy így kezdtem... Többek között ezért is szeretek itt lenni:-) Mindig akad valaki, aki éppan odafigyel valamelyikünkre, akinek rossz napja van.... Puszillak!!!!!

    VálaszTörlés
  5. én is nagyon köszönöm, és biztosan tudod, kölcsönös! :)

    VálaszTörlés
  6. Jajj, de aranyos vagy!
    Tényleg, megint meghatódtam....Nem fogom az ilyesmit megszokni!!
    Én is arra gondoltam, hogy az ilyen pillanatokért is érdemes itt lenni, Te is annyira helyes, kedves ember vagy!
    Jól indul a hetem!
    Nagyon jólesett, köszönöm szépen!

    VálaszTörlés