2010. március 11., csütörtök

Sokadik "megint jövök"

Húú, most nézem, hogy már több mint egy hónapja nem írtam semmit a főzős blogomba. Azért ez durva. Azért is durva, mert közben főzök ám, sőőőőt az utóbbi időben Drága Jó Férjecském szívesen eszik vacsira is főtt ételt, tehát van úgy, hogy egy nap egynél többször is a tűzhely körül sertepeltélek :)

Most egy nagyon egyszerű receptet hoztam, így visszatérésként :)

Vaníliás-meggyes papucs

Még anno aktív nlcafe-s fórumozós időszakomban akadt meg a szemem ezen a nyalánkságon. Persze a recept azóta eltűnt illetve nem találtam, de emlékezetből igyekeztem valamit kreálni.

Főztem egy van.pudingot. (1/2 liter tej, pudingpor, és 4 evőkanál cukor). Hagytam kihűlni.

Kinyújtottam a leveles tésztát, vágtam belőle kis téglalapokat, amiknek az egyik felét bevagdostam. Minden téglalapra tettem van.pudingot, és egy evőkanál magozott meggybefőttet. Aztán összehajtottam, és forró sütőben szép aranybarnára sütöttem. Amikor készen lett, még melegen megszórtam porcukorral.

A fiúk szerint kicsit lehetett volna édesebb is, de szerencsére így sem kellett kidobnom :) (A fotót is lopva, az utolsó darabról készítettem) :)

4 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon elvesztél!:) De sebaj, fő, hogy néha, néha jössz!:)

    VálaszTörlés
  2. Nah, hallóóóóóóóóóóó! Mikor van a mindjárt?:)

    VálaszTörlés
  3. :) Jöttem, bár nem mindjárt :)

    VálaszTörlés
  4. :)
    mindegy, az a fő, hogy jöttél!:))

    VálaszTörlés